A mai kor emberének a parfümökről az érzéki örömök és a szerelmi izgatás jut eszébe, holott kezdettől fogva rituális szerepük volt, de alkalmazták különböző terápiákra is. Mindenesetre már a legelső civilizációk használták a kellemes illatokat.

Egyiptomban a parfümtartó edényekről már a Kr.e. IV. évezredből ismerünk adatokat. Az egyiptomiak a parfümöket vallási és temetkezési rítusok alkalmával használták, kultúrájuk esszenciális részévé váltak.

Hamarosan átalakult szerepük, kacérkodásra és szépségápolásra kezdték használni. A felsőbb társadalmi osztályokba tartozó hölgyek édes mandulaolaj, méz vagy fahéj alapú kenőcsöket alkalmaztak, az egyszerű asszonyok pedig mentát vagy kakukkfűt. A Ptolemaioszok uralma alatt kezdtek behozni mirhát az araboktól, a perzsáktól és a kínaiaktól kámfort, Indiából pedig cimetfát.

A zsidók is vallási rituálé miatt alkalmazták a parfümöket: (Kiv. 30,22-25) Az Úr még ezt mondta Mózesnek: “Végy finom fűszereket: 500 sékel finom mirrhát, feleannyi, vagyis 250 sékel jószagú fahéjat, 250 sékel illatos nádat, 500 sékel kassziát – a szentély súlymértéke szerint -, hozzá egy hin olivaolajat, s csinálj belőle szent olajat, illatos kenetet, ahogy a kenetkészítők csinálják. Ezt a kenetet kell felszenteléshez használni.”

Végül az egyiptomiak, görögök és rómaiak már a fürdőhöz, ruhájukhoz, még a szandáljukhoz is illatos olajat használtak, nemkülönben lámpásaikhoz, mely nagymértékben terjesztette az illatokat.

A rómaiak már az I. században csináltak rózsavizet, készítőik, a seplasiarii-k nagy megbecsülésnek örvendtek.

Az araboknál az Ezeregy éjszaka meséiben szólnak a rózsavízről, ahol Tighmus meghintette Janshah arcát, hogy felfrissítse.

A XIV. század alkimistái Spanyolországban és Olaszországban kikísérletezték az alkohol tisztításának módszerét, mellyel “tüzes vizet” csináltak. Előbb orvosi célra, majd likőröknek, később parfümöknek használták.

A keresztes lovagok soha nem érzett illatokat hoztak magukkal a Közel-Keletről.

A reneszánsz korban mindenféle pacsmagot készítettek orvosi célból, bár illatuknál többet nem értek.

A kalmárok korában keletről mindenféle fűszer, gumi, balzsam és egzotikus gyümölcs érkezett Velencébe, s azon keresztül Európába. A parfümök és az egzotizmus pszichológiai asszociációját Shakespeare fogalmazta meg a Macbethben: “Arábia minden illata megpuhítja ezt a kis kezet.”

1533-tól kezdett foglalkozássá válni a parfümkészítés, először a franciáknál. Az angoloknál Medici Katalin trónralépésével kezdődött mindez, aki Olaszországból magával cipelte személyes illatállományát.

A parfümök használata hamarosan népszerű lett a nép körében, már mosakodni is elfelejtettek az emberek, nem félve a kialakuló betegségektől.

A XVIII. században visszatérő higiéniai igényt az erősödő illatú parfümök követték, még nagyobb virágtartalommal.

A Kölnivíz is erre az időre datálható. Egy bizonyos Johannes-Paulus Feminis, olasz ószeres kezdte árusítani Aqua Mirabilis (Csodavíz). Később Kölnben telepedett meg, s a Kölnischwasser nevet adta neki.

A XIX. századtól a parfümgyártás technológiája hatalmas mértékben kezdett fejlődni. Az illatok kémiai elemzése meggazdagította a parfümkészítők palettáját, s kevésbé költséges anyagokat is alkalmazni kezdtek, pl. a vaníliát.

A XX. században már külön szakmává fejlődött.

Read more: http://eredetiparfume.hupont.hu/105/parfumok-tudomanya#ixzz2lr0hNaVr